|

Munkatársaink | Mithu

Ismerje meg Mithut!Mikor kezdett el az EMC-nél dolgozni, és milyen munkaköröket töltött be itt?

2013 novemberében kerültem az EMC-hez mint a globális értékesítés-előkészítési csapat igazgatója. Szorosan együttműködök a felső vezetéssel, valamint az értékesítési és a termékekért felelős csapatokkal, hogy összefogjam és fejlesszem a globális értékesítést. 2015 augusztusában én lettem az amerikai kontinens értékesítési vezetője. Jelenleg én vezetem az SE csapatokat, amelyek napi szinten támogatják az ügyfeleinket.

Önt mi inspirálja a vállalati kultúránkban?

Az EMC-kultúra egyedülálló, és ebben rejlik az értékünk. Számomra három dolog rendkívül kiemelkedő és inspiráló: először is, függetlenül attól, hogy ez milyen óriási vállalat, minden munkatársnak formáló ereje van, és ebben ők hisznek is. Ez látható abból, hogy milyen büszkék a munkájukra, és milyen lelkesek nap mint nap. Másodszor: a vállalat működésére jellemző autonómia rendkívül inspiráló, és ennek a felfogásnak köszönhetően az innováció fogalma egybeforrt a vállalatunkkal. Harmadszor: a vezetés minden szinten. Nálunk dolgoznak az ágazat legjobb vezetői, akik kiemelkedően teljesítenek a szakterületükön, és mégis szerények, megközelíthetőek. Ez óriási lendületet ad.

Ön tagja az EMC valamelyik érdeklődési csoportjának? Milyen szerepet tölt be, és milyen hasznot merít ebből?

Tevékenyen hozzájárulok ahhoz, hogy az EMC minél sokszínűbb legyen, és szorosan együttműködök a Women’s Leadership fórummal. A vállalat munkatársai sokat tesznek azért, hogy egy igazán befogadó munkahelyet teremtsünk, és az érdeklődési csoportok rendkívüli módon támogatják őket ebben.

Mi fogja meg leginkább a Dellben rejlő lehetőségek közül?

Minden. A Dell végtelen lehetőségeket nyit előttünk, és ez nagyon lelkesítő. Már alig várom, hogy részese lehessek korunk legnagyobb technológiai vállalkozásának. Egy olyan úton indulunk el, amelyen még soha senki nem járt előttünk, és én szívesen veszek részt ebben az utazásban. A Dell munkatársaként minden lehetőség adott a tanulásra, a fejlődésre, képességeink hatékony fejlesztésére, és arra, hogy ügyfeleinknek kimagasló megoldásokat és szolgáltatásokat nyújtsunk.

Ön szerint mit érdemes tudnia azoknak, akik szívesen dolgoznának itt?

Ön a legjobb a szakterületén? Nem riad vissza a kihívásoktól? Szívesen fejlődne egy remek csapatban? Akkor az EMC-t pont Önnek találták ki! A legjobbakkal dolgozhat, tanulhat tőlük, és sikeres karriert építhet.

Milyen szerepet játszott Ön az ügyfelei növekedésének és fejlődésének elősegítésében?

A célom az, hogy felmérjem az ügyfelek üzleti és informatikai céljait, és hogy miként tudja az EMC támogatni őket ebben az átalakulási folyamatban. Az informatika a vállalatok bevételgenerálási tevékenységének egyre fontosabb eszköze, és az EMC fontos szerepet játszik ennek támogatásában. Az ügyfelek visszajelzései létfontosságúak, hiszen segítenek felismernünk, hogy milyen irányba haladjunk a termékeket, megoldásokat illetően. Éppen ezért a munkám során sok időt töltök az ügyfelekkel, hogy lássam, milyen nehézségekkel küzdenek, és ezeket figyelembe véve változtatásokra törekszem.

Miért jó itt dolgozni?

Itt minden megvan, ami kell: kimagasló tehetségek, csúcstechnológia és példátlan kultúra.

Fogalmazza meg 5 szóban az itt szerzett tapasztalatát!

Kimagasló. Gazdagító. Felemelő. Pozitív. Életformáló.

Álláslehetőségek a Dellnél. Találja meg a képzettségének és tapasztalatának megfelelő pozíciót. Keresés most.
Böngészés a Dell képviseletek között. Térkép megtekintése.
Explore our locations

  • Remove CareersOurPeople_Sean.jpg
    Our People | Sean
    1:48
    Remove CareersOurPeople_Leonor.jpg
    Our People | Leonor
    2:4
  • Remove CareersOurPeople_Aisling.jpg
    Our People | Aisling
    2:1
    Remove CareersGlobalRecruiting_en.jpg
    Life at Dell
    2:49
  • Remove OurPeople_Angela.jpg
    Our People | Angela
    2:5
    Remove OurPeople_Steve.jpg
    Our People | Steve
    2:2
  • Remove careers-ourpeople-vanice.jpg
    Our People | Vanice
    2:10